Főoldal | Történelem | Események | Sajtó / Prasa | Képek | Vendégkönyv

Egy kis Történelem

Rövid történeti áttekintés

Derenk kisközség a történeti Torna, majd Abaúj-Torna vármegyében, 1943-tól romközség, 1945-től Szögliget község "külterületi lakatlan helye". 1950-től Borsod-Abaúj-Zemplén megye része. Az Aggteleki-hegységtől keletre fekvő Alsó-hegy kistáj déli részén települt falu. A Bódva folyóba tartó Ménes-patak vízgyűjtő területén, karsztforrásokban gazdag vidéken fekszik. A festői környezetű, hegyekkel övezett település, amelynek határában egy magas sziklás hegycsúcson ma is állnak az eseménydús Szádvár romjai (1.kép, 2.kép). Határa az Aggteleki Nemzeti Park része, Szögliget anyaközség révén a Galyasági Településszövetség tagja.

Derenk a somfélék (Cornaceae) hazája. Határában a húsos som (Cornus mas) volt a leggyakoribb. Skarlátvörös bogyótermése ehető, húsa savanykás, befőzték vagy pálinkát főztek belőle. Fája esztergályozásra alkalmas. Derenken közkedveltek voltak a somfanyéllel ellátott munkaeszközök.

Derenk középkori település. A falu neve szláv eredetű: Deren - Deryn - Dren - Drenka - somfát jelent. A határban magasodó (460 m) sziklás hegycsúcson állott Szárd- vagy Szád-vára, amelynek múltja szerves részét képezte a település történetének. A település mindig is a vár tartozéka volt: először mint királyi birtok, majd a Bebekek, a gróf Csákyak és a herceg Esterházyak földesúri várbirtoka, később a felrobbantott várról elnevezett uradalom, a szádvári domínium falva.

Az 1427. évi portális összeírás azt jelzi, hogy Derenk ekkor már jelentékeny falu volt, hisz 23 jobbágyporta adózott földesurának. Derenk lakossága a török megszállás és a Rákóczi szabadságharc alatt erősen megfogyatkozott. Az 1711-ben dúló nagy országos pestisjárvány az addig magyar lakta települést jócskán megtizedelte, a fekete halálnak áldozatul nem esett lakosság pedig elmenekült. 1715-ben és 1720-ban is - ahogy ez az országos összeírásokból kitűnik - lakatlanul állott, mint curiális község. Spontán betelepülés és az Esterházyak szervezett telepítése révén (paralel folyamatként) javarészt szepességi górál jobbágyok érkeztek Derenkre.

A levéltári dokumentumok tanúsága szerint a Derenkre 1717 és 1720 között érkező családok egyértelműen lengyelországi elszármazottak voltak: "Anno 1717 per Polonis advenas impopulatum", vagy a kor híres tudósának, Bél Mátyásnak a Notitia Hungariae... c. műve Torna vármegyére vonatkozó fejezetében történt feljegyzése szerint Derenknél ezeket írta: "Polonis noviter impopulata" . A fentiek azt a tényt erősítik meg, hogy a 18. századi derenki lengyelség a legrégibb magyarországi nemzetiségek egyike, amely a mai napig, közel 300 éve őrzi ősei nyelvét és etnikai tudatát.

Derenken 1833-ban 56 házban 507 döntően római katolikus lakott. Fényes Elek közel 20 év elteltével (1852) 418 lelket regisztrált , ebből 407 római katolikus mellett 11 fő református volt. A továbbiakban a lakosság száma így alakult: 1869-ben 392fő, 1900-ban 367 fő, 1910-ben 373 fő, 1920-ban 416 fő, 1930-ban 439 fő, 1941-ben 443 fő. Külterületi lakott helye: Vidomaj puszta volt.

A II. világháború idején Horthy Miklós kormányzó összefüggő vadászterületet kívánt itt kialakítani.1943-ban (illetve már az azt megelőző években, 1938-tól) kezdetét vette a helyi lakosság életterének újbóli megváltoztatása. Az újabb áttelepülés vagy áttelepítés jobb körülményekkel és gazdagabb terméshozamú földekkel rendelkező falvakba történő átköltözést jelentett, de az együvétartozás szétzilálását is.

A derenkiek a táj adta adottságokat jól ismerve gyakorta éltek az orvvadászat lehetőségeivel. A kormányzó úr Derenk határában medvéskertet létesített és fokozatosan csábítgatták a lakosságot más településekre.

1943-ra megszűnt a falu! A katonai járművek, az odavezényelt munkaszolgálatosok, a tehervagonok - mind-mind az áttelepítés szolgálatában álltak hosszú hónapokon át. A lebontott házakat és magát a falu templomát is célfuvarban szállították. Az ősi derenki lengyel lakosság szétszéledt: 1-2 család Emődön, Mezőnyárádon, Szendrőn, Tiszaszederkényben, Tóharaszton, Vattán; 10-10 család Büdöskútpusztán, Martonyiban és a mai Szlovákia területén; 20-20 család Ládbesenyő-Andrástanyán, Sajószentpéteren; és legtöbben 50 család Emőd-Istvánmajorban talált újabb otthonra.

Etnikai és nyelvi tekintetben a derenkiek 1943-ig nem asszimilálódtak a szomszédos magyar vagy szlovák lakossághoz. Ennek okát elsősorban a természeti viszonyok által is biztosított, zárt közösségükben, a falun belüli házasodási szokásukban látjuk. Szenzációnak is beillő tény, hogy a derenki telepesek leszármazottjai még mindig őrzik a nyelvükben a lengyel nyelv 18. századi archaikus fordulatait. A 24. órájába lépő derenki lengyelség hagyományainak ápolása és kultúrájának (minél további) megőrzése érdekében rendezik meg évente - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lengyel kisebbségi önkormányzatok és az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, anyagi támogatása mellett - a nagysikerű Derenki Búcsút.

2005. július 24.

Dr. Rémiás Tibor
történész-muzeológus

Az események alakulása

2007 tavaszától felgyorsultak az események, a rom település és környezete egyre kultúráltabb lett, a még fellelhető épített emlékek kezdtek megújulni. Mindez köszönhető a minden szinten - országos és megyei - vezetésében megújult Lengyel Kisebbségi önkormányzatoknak, az összefogásnak, a pályázatokon való eredményes részvételnek, a történészek kitartó kutató munkájának.

Dr. Janusz Kamocki történésznek, a Krakkói Jagelló Egyetem professzorának, és Dr. Rémiás Tibor történésznek, a Miskolci Herman Ottó Múzeum osztályvezetőjének, sikerült kutatásaik eredményeképpen dokumentumokkal bizonyítani, hogy a XVIII. század elején, a lengyel telepesek a mai, Bukowina Tatrzanska, Bialka Tatrzanska és Czarna Góra településekről érkeztek az egykori Derenkre. Utódaik egy csoportja részt is vett a 2007. évi Derenki búcsún, ahol a kapcsolatok köcsönös felvételéről, illetve bővítéséről döntöttek. Ekkor került felállításra Vidomáj pusztánál a kőoszlop, melyen kétnyelvű (magyar-lengyel) szöveg tájékoztatja az ideérkező vándort. Bővebb információt a mellette álló tábla nyújt.

A sikeres pályázatok eredményeképpen még ebben az évben megkezdődött a volt általános iskola és a temető felújítása. Ezen megkezdett munkák, beruházások átadására a 2008-as búcsú alkalmával került sor. A megújult iskola bejárata felett tábla hirdeti, hogy a látogató a Derenki Lengyelség Emlékhelyére érkezett. Az épületben háromnyelvű (magyar-lengyel-angol) feliratozással emlékkiállítás nyílt, mely a derenkiek mindennapjait, szokásait, kultúráját mutatja be.
A temetőben jelképes keresztek jelzik az ősök nyughelyét. A hajdani portákon tábla jelzi az egykori tulajdonosok nevét, kitelepítésük helyét és idejét.
Újra felállításra kerüt a fém feszület az iskola előtt, az út mellett és megjelent Dr. Rémiás Tibor monográfiája Derenkről.
A derenki búcsúra népes lengyel delegáció érkezett az ó-hazából. Ennek a látogatásnak a viszonzására októberben került sor, ugyanis a lengyel település templomának búcsúünnepe ekkor van a védőszentek tiszteletére.

A 2009-es Derenki búcsúra jelent meg Dr. Rémiás Tibor "Derenk monográfiája" lengyel nyelven. A kölcsönös látogatás létrejött ebben az évben is, melyekről képek a honlap "események" menüpontja alatt és cikkek a "sajtó/prasa" menüpont alatt találhatóak.

2010. január 18.


Fekete Dénes
szerkesztő munkatárs

 

A jelenlegi fejlesztés alatt álló oldalon többnyire Veres András képei találhatóak.

Az oldal működéséhez a technikai hátteret a Comport Infotech az EU DOMAIN stratégiai partnere nyújtja.
A Lengyel anyanyelvü anyag szerkesztéséhez Fekete Dénes folyamatos segítségét köszönjük!