Egy kis Történelem

• Rövid történeti áttekintés / Rys historyczny
• Nyelvi és etnikai tudat
• Derenki tulajdonviszonyok
• Az állattartás szerepe a falu lakóinak tudatában
• Eltemetve a derenki temetőben
• Jegyesek Derenken
• A Bódva mellől - részlet az almási plébános naplójából
• Lengyel sziget a magyarság tengerében
• Derenk

Eltemetve a derenki temetőben

            „ Sepultus est … in caemeterio Derenkensi.”- ilyen latin mondatszerkezetben  szerepelnek a derenki hallottak nevei is a legkorábbi jabloncai (ma Silicka Jablonica) halotti anyakönyvekben (1789 és 1813 között), amíg az anyaegyház papjai rá  nem tértek az egyházi anyakönyvvezetés fejléces, táblázatos formájára (1813-től). Jelen kötetünkben összesen 1865, a derenki temetőben nyugvó halott nevét, halálának pontos idejét, életkorát, többségében foglalkozását, annak ismeretében a szülők vagy az élettárs nevét, és gyakorta (a 19. sz. közepétől) a végzetes betegséget vagy a halál okát is közreadjuk.
            Forrásközlésünkkel a derenki lengyelség kutatásának fontos állomásához érkeztünk el. Az egyházi anyakönyvekkel, mint a történeti kutatás (elsősorban családrekonstrukciós vagy családrestitúciós vizsgálatok) forrásaival még eleddig senki sem igazolta a derenki lenygel telepesek kontinuitását (1717-től történő letelepedésüktől 1943-ban történő széttelepítésükig). A teljességre törekvés szándékával dolgoztuk fel és jelentetjük meg a jabloncai róm. kat. anyaegyház anyakönyveiben regisztrált, és onnan kigyűjtött derenki hallottakat. A derenki temető közel kétezer hallottja négy vaskos anyakönyvi kötetben található meg. Az I. (1789-1821), a II. (1822-1870) és a III. (1871- 1899) jabloncai egyházi anyakönyvi kötetet a Kassai Területi Állami Levéltár őrzi (ŠOBA Anyakönyvek gyűjteménye 750, 751 és 752. vagy ŠOBA Mikrofilm 195-196.) A 20. századi IV (1900-1942) kötet pedig Szádalmáson (ma Jalonov nad Tornau), a róm. kat. Plébánia Hivatalban lelhető fel, ott kutatható.

A derenki temető hallottjai 1789 és 1942 között

 (Az összesítéseket és a későbbiek folyamán közölt statisztikai számításokat Szigeti Edina végezte el, amelyért itt kívánunk köszönetet mondani.)
            Az 1717 és 1789 közötti több mint 70 éves időszak derenki hallottjairól szórvány adatokkal rendelkezünk. Ekkor Derenk színtiszta róm. kat. lakosságának leányegyháza a szilasi anyaegyház alá volt rendelve (Lásd: Bél Mátyás: Torna vármegye leírása, In.: Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében, Bódvaszilas-Miskolc, 2002. 103.p.), majd a jabloncai anyaegyház filiája lett az 1745-ben felépült derenki fatemplom (Lásd: Hegedűs András és Tóth Krisztina szerk.: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa 9. , Esztergom, 2000. 86.p.), de rendszeres anyakönyvvezetésre csak 1789-től került sor Jabloncán.
            Fenti táblázatunk tanúsága szerint a vizsgált 153 évben a derenki temetőbe összesen 1865 halottat temettek. Ebből 960 fő 10 év alatti gyermek volt, a halottak 51, 4%-a. Ebből 471 fő még az 1 éves kort sem élte meg, vagyis a derenki temető halottainak 25,2%-a csecsemő. 345 fő az, aki a derenkiek közül 60 évtől idősebb kort élt meg, a hallottak 18, 4%-a. Ebből a 80 év feletti aggastyán kort mindöszze 51 fő élte meg a vizsgált három emberöltő alatt, az eltemetettek 2,7%-a.
            Ha a négy szakasz gyermekhalandóságát külön-külön vizsgáljuk, akkor is szembetűnő az 50% körüli magas arány. Ellenben az öreg kor megélésének esélye az idők folyamán egyre nőtt. Míg 1850 körül a derenki halottak 14,4%-a volt 60 év feletti, addig a 20. sz. elejére ez a százalékos esély megduplázódott, 30,4%-ra emelkedett. A századfordulótól, tehát, ha valaki megérte az 1. születésnapját , akkor már 47%-os esélye volt arra, hogy idős kort fog megélni, ha pedig a 3. születésnapját is megélte, akkor az idős kor megélésének esélye 56%-ra emelkedett.
            Hihetetlenül alacsony, 25,6 év volt az 1789 és 1942 között a derenki temetőbe eltemetett halottak átlagéletkora. A 19. sz. első felében Derenken még csak 22,7 év volt a születéskor várható életkor, ami a 20. sz. első felére 31,9 évre nőtt. A vizsgált időszak elején, ha valaki megérte a 10. születésnapját, akkor a várható életkora 47,8 év lehetett. Mindez az időszak végére 58,1 évre nőtt.
            Magasan a tüdővész (sorvadás, aszkórság, szárazbetegség, tüdőbaj, hectica, phtysis) és a tüdőgyulladás (tüdőlob) volt Derenken a vezető halálok a fiatal felnőttek körében. A 10 év alattiak között gyengeség (debilitas) és a különböző járványok (cholera, vörheny /skarlát/, himlő /variola/, kanyaró, torokgyík /diftéria vagy dyfsenteria/) is szedték áldozataikat, de a köhögés /tussis/ is gyakorta szerepelt a halálokok között. Nyílván a gyengeség és a köhögés szorosan összefüggtek, ugyanis egy legyengült immunrendszerű gyereket egy ma egyszerűnek számító torokgyulladás vagy hörghurut is akkor könnyen elvihetett. Persze, a nagyobb járványokat is könnyebben elkapták a gyengeség miatt. Ilyen nagyobb, jól érzékelhető járvány volt: 1817-ben variola, 1831-ben cholera, 1849-ben ismét cholera, majd himlő, 1855-ben is cholera, 1861-ben dyfsenteria, 1864-ben variola, 1873-ban ismét variola és cholera, 1886-ban himlő, 1889-ben kanyaró, 1893-ban újra kanyaró, 1909-ben vörheny, 1927-ben skarlát, 1931-ben valamilyen ismeretlen fertőzés járványként söpört végig a falu csecsemőin és kisgyermekein.
            A sematikus és leegyszerűsített halálokok között szülésben meghaltat a másfél évszázad alatt egyet sem találtunk, és gyermekágyi halál megjelölést is mindössze 3 anya esetében szerepeltettek a halál okai között ami, szinte hihetetlen, és ezért fenntartásokkal kezelendőek a halálokok.
            A továbbiakban kis figyelmet fordítsunk a derenki lengyelség  családneveire, amelyek a halotti anyakönyvekben szerepelnek. Tudvalévő, a portális összeírások alapján is , hogy Derenk lakossága 1711-ig magyar volt. Az 1710-11-ben dúló nagy országos pestisjárvány a törökök sanyargatásai és a Rákóczi- szabadságharc megpróbáltatásai után megmaradt lakosságot is elpusztította, 1715-ben Derenk lakatlanul állott, mint curiális község. A községet 1717-ben telepítették be lengyel lakossággal. Spontán betelepülés és az Esterházyak (Derenk ekkor a hg. Esterházyak szádvári uradalmának jószága volt) szervezett telepítése révén (éveken át tartó paralel folyamatként) javarészt szepességi górál jobbágyok érkeztek Derenkre.  A megtelepült, dolgos nép a sovány és kevés föld művelése mellett a környező gazdag erdőségekben szénégetéssel és fakitermeléssel foglalkozott. (Lásd: Rémiás Tibor: A som hazájában a csend uralkodik, avagy amit Derenkről tudni kell, Miskolc, 1997. 4.p.)
            Derenknél olvashatjuk az alábbi Torna Vármegyei jegyzőkönyvi bejegyzést:  „Anno 1717 per Polonos advenas inpopulatum”.
Egy 1719. évi bejegyzésből kitűnik, hogy a betelepülés után kik voltak a falu telkes gazdái: Kovács Jakab ½, Bubenik Lőrinc ½, Vargha József ½, Krakovszky Simon ½, Juhász Sebestyén ½, Kovács-Koczúr Miklós ½, Mlinár Jakab ½ =3 ½ sessiones. 3 évvel később
„Anno 1722: Derenk … neo inpopulatum.” Újabb és újabb betelepülők érkeztek a községbe: Buganek Lőrinc, Buganek János (1722), Rémiás János, Rémiás Márton (1760). (Lásd: Kiály Péter: A nyelvkeveredés. A magyarországi szláv nyelvjárások tanulságai, Nyíregyháza, 2001. 182.p.)
           
Az 1771. febr. 19-én kelt 9 kérdőpontra adott válaszok aláírói között találjuk már a Gogolya, a Kovács, az Eremiás és a Miserak család egy-egy megbecsült tagját. Az ugyanekkor felvett úrbéri tabellában Derenken a szabadon költöző jobbágycsaládok (5) ¼ telekkel bírtak: két Eremiás, Bubenko, Gogolya és Kusztván család. Házas zsellérek (18) voltak: két Hudi, Eremiás, három Bubenko, Kuhta, Zubriczky, Voda, három Kovács, Miserák, Sztasko, Gogolya, Takács, Stefan, Svéda család. Házatlan zsellérek(2): Voda és a Polyák család. (Lásd: Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében, Bódvaszilas- Miskolc, 2002. 203-204.p.)
           
A halotti anyakönyvek derenki családnevei 1789-1821 között: Csulács, Ruszó, Körösi, Takács, Kováts, Guszpán, Gaál, Spissák, Voda, Bartók, Kuchta, Gogolya, Sztasko, Misera, Králik, Bubenko, Koronovszky, Adamusz, Tomko, Zubriczky, Remjás, Veldzsák, Bigoss, Schweda, Lesko, Virgo, Stefán, Grulya, Filko, Kuru, Komáromi, Bobák, Kiru, Chudi, Valko, Fülep, Kopka, Helpánszky, Tátrai, Toporczy, Szkiba, Matus, Farkas, Szász, Vereb, Szepessy, Szabados, Kiss, Toóth, Bartko. (Ők a tősgyökeres derenki családok)

Újabb családnevek 1823-1870 között: Horváth, Simko, Kerekes, Martinka, Blasko, Juhász, Gyurtso, Soltész, Latyko, Gutyinger, Lesták, Ambrus, Jasko, Krupa, Matzo, Osvárd, Bosnyák, Simko, Burinda, Béres, Stebel, Bukovitz, Répás, Hornyák, Kóré, Liptay, Pipoly, Polyatsko, Gajdos, Rúber, Schnicki, Andro, Stefán, Csikó, Sztoklász, Jehnitzki, Grigely, Tribula, Sztupák, Angyal, Krajnák, Lestyák, Hunyadi, Budinszky, Svetlay, Munka, Lengyel, Breznai, Bartyur, Munkácsi, Marcinko. (A derenki lengyelség kezdettől fogva magyar és szlovák környezetben élt!)

1870 és 1899 között újabb családok jelentek meg Derenken: Krehelét, kalocsai, Sisari, Szmrada, Molnár, Sima, Nagy, Gotliber, Petu, Járos, Safarcsik, Vozar, Milljon, Csuna, Kaczor, Estók, Lehoczki, Miriozsi, Tasko, Tokai, Grego, Gaspov, Broznai, Babarcsik, Valyko, Bakos, Petro

1900-1942 közötti újabb családok: Zsoldos, Szomogya, Mihalik, Gintner, Vaskó, Kóré, Gulyás, Tégel, Molnár, Kubó, Ocsai, Bárczi, Smalko, Gyenes, Cintel, Gyurko, Czékus, Szabó, Zemán.

E rövid szakmai felvezetés után lássuk magukat a halotti anyakönyvi bejegyzéseket, amelyekben a T. Olvasó kiváncsiságának vagy szakmai érdeklődésének megfelelően elmélyedhet, akár még az ősök, a rokonok után is bogarászhat kénye-kedvére. A most közreadott derenki egyházi anyakönyvi forrásbázis csak kezdete forrásfeltáró kutatásunknak, hisz rövidesen (akár már a következő Derenki Búcsúra) jelentkezünk a derenki lengyelség születési és házassági anyakönyveinek publikussá tételével egy komplett derenki történeti monográfia előmunkálatainak részeként.