Egy kis Történelem
Az állattartás szerepe a falu lakóinak tudatában
Az egyes tenyésztett állatoknak különböző gazdasági jelentősége volt, és az adatközlők eltérő módon vélekedtek ezekről. A derenkiek megállapításai egyaránt vonatkoztak az állatokra, mint az élethez elengedhetetlenül szükséges termékek biztosítóira, valamint az állatokra általában. Véleményükben bizonyos esztétikai és emocionális megállapítások tükröződnek vissza. A tenyésztett állatok mennyisége és milyensége tulajdonosuk megítélésében is szerepet játszott, egyik összetevője volt a társadalmi presztízsnek. Általános vélemény szerint, hogy valakit gazdának tartsanak tehénnel, de legalább egy disznóval és tyúkokkal kellett rendelkeznie. Egybehangzóan állították, hogy "legtöbbet a tehén ért" (nojwiac dawala krowa). A tehenet tejéért tartották, de a szegényebb gazdaságokban mezei munkára is befogták. Tehénhúst - a különleges esetektől eltekintve (kényszervágás) - nem fogyasztottak.
A tehéntartás lehetővé tette, hogy a legszükségesebb esetekben készpénzhez vagy kölcsönhöz (porcje) jussanak. A gazdasági értékek szempontjából a tehén után legtöbbre az ökröt és a sertést tartották. Az előbbi alapvető fontosságú vonzerőt jelentett, a sertés pedig húst és zsírt adott. Az aprójószágot elsősorban családon belül fogyasztották, ritkán adták el, ugyanakkor a tejtermékkel kereskedtek is.
Ambivalens volt a derenkieknek a lovakhoz fűződő viszonya. A legtehetősebb gazdák számára alapelv volt egy lónak, de még inkább egy pár lónak a birtoklása, a közepes és kisgazdáknak viszont ez tette lehetővé a mezőgazdaságon kívüli pénzkeresetet. A lótartás azonban komoly terheket is jelentett. A lónak jóval körültekintőbb gondoskodásra és felügyeletre volt szüksége, mint az ökörnek. Éppen ezért úgy tartották, hogy aki lovat vesz az könnyen tönkremehet, s nem marad más hátra, mint a csavargás (Kiej fto konie kupi, bedzie z Cyganem parajozowol.). Ennek ellenére a ló tehetősség jele volt. Azt is hangsúlyozták, hogy amíg a tehén- és ökörtartás természetes dolog, nem volt szükség különösebb döntésre, addig a lovakkal való foglalkozás attól függött, hogy valaki kedvelte-e a lovakat. Azok akik szerették a lovat, még akkor is tartottak, ha gazdaságuk nehezen viselte el ezt a terhet. Néha még olyan esettel is találkoztunk, hogy valaki elsősorban vagy csakis presztizsokokból tart lovat. Ugyanakkor számos olyan adatközlőt is ismerünk, akik nem különböztették meg a tenyészállatokat, mondván "minden tenyésztett állat szép és jó" (kazdo stwora dobra, szuma ftórom trimiom). Mások viszont mindenféle határt átlépnek az állatok dicséretében, azaz az állatok használati értékén túl, véleményükben az állatokhoz fűződő esztétikai viszony fejeződik ki. Méltatják az állatok szépségét, ügyességét, sőt gyakran az értelmességét. Ez utóbbit különösen meglehet figyelni a Derenken oly gyakori kutyák és macskák esetében.
Érdekes a juhokhoz való viszonyuk. Számos adatközlő nagy elérzékenyüléssel emlékszik vissza azokra, a ma már legendás időkre, amikor a juhászat viszonylag magas életszínvonalat biztosított a derenkiek számára. "Derenken minden házban volt szolgáló" (W kazdej chyzy na Drence byl sluga i sluzka.). A későbbi, nagyon gyors elszegényedés természetesen hozzájárult a múlt demitologizálásához.
Bizonyos mértékig az egyes állatok értékét jelzi, hogy közülük melyeket neveztek el saját nevük után. Emberi nevet (magyart) adtak a lovaknak, ökröknek, teheneknek, kutyáknak, macskáknak, csak nagyon ritkán tyúkoknak, más állatoknak pedig sohasem.
Általában megállapíthatjuk, hogy a tenyésztett állatokat és azok gazdasági szerepét minden általunk vizsgált nemzedék igen sokra tartotta. Ez természetesen azzal a ténnyel függ össze, hogy a derenkiek földművelő-állattenyésztő életmódot folytattak, s e tevékenységek közül egyik sem volt fontosabb a másiknál. Ahogy a földművelés sem volt elegendő a megélhetéshez, úgy az állattenyésztés is csak meghatározott módon, a földműveléssel együtt folyhatott. Ezek az összefüggések jelentik az állattenyésztésről és az egyes tenyésztett fajták jelentőségéről alkotott vélemények alapját.
Ewa Krasinska - Ryszard Kantor 1988 |